Beruházás nélkül munkahely sincs

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Beruházások nélkül nincs munkahelyteremtés, a beruházások növekedéséhez azonban bizalmi légkör kell - mondta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára, a Széchenyi Kártya Program kapcsán rendezett székesfehérvári fórumon.

Dávid Ferenc hangsúlyozta: minden olyan lépést üdvözölnek, ami a vállalkozók megsegítésére irányul. Emlékeztetett, hogy a kormány végre a vállalkozók felé fordult, mert a devizahitelesek és az önkormányzatok után rajtuk is segíteni próbál a Széchenyi Kártya Program állami kamattámogatásának növelésével.

Az egymillió új munkahely megteremtésével egyetért a VOSZ, de az beruházás nélkül nem fog megvalósulni. Úgy vélte, hogy önmagában a kamattámogatás nem elegendő, a beruházások növekedéséhez bizalmi légkör kell, mert "a vállalkozók körében nagyon megingott a jövőbe vetett hit".

Rodin munkaügyi rendezvények

2013.06.12. -A munkabér és a kártérítési felelősség

2013.06.27. -A munkaviszony megszüntetése

 

Tragikusnak nevezte, hogy Magyarországon az idén és jövőre a beruházások volumene meg fog egyezni a 2000-es évivel. Megjegyezte, hogy a hazai vállalkozásoknál már a normál állóeszközpótlásra sincs pénz.
A főtitkár közölte, hogy a VOSZ a termelést helyezi előtérbe, mert egy termelőszférában létrehozott munkahely 2-2,5 munkahelyet hoz létre a szolgáltatás, kereskedelem területén. Hozzátette: szelektív adó- és járulékpolitikára van szükség, amelynek középpontjában a termelés áll.

Krisán László, a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a magyar kkv-k nem mernek beruházni, mert drága a hitel vagy rossz a piac. Előbbire sikerült megoldást találni a Széchenyi Kártya Program megemelt kamattámogatásával: hat termékükből három esetében a cégek kevesebb mint havi 0,4 százalékos kamattal juthatnak hitelhez.

(Forrás: MTI)

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Kapcsolódó cikkek

  • üzletember futóverseny

    Több mint kétszeres a túljelentkezés a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak (kkv) kiírt 10 milliárd forintos munkahelyteremtő pályázaton, összesen 21,8 milliárd forintos támogatásra érkezett igény - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

  • A növekedésre és a munkahelyteremtésre összpontosít az IMF

    Az IMF/Világbank tavaszi ülésszakán az IMF politikai döntéshozó testülete, a Nemzetközi Monetáris és Pénzügyi Bizottság (IMFC) a gazdasági növekedés ösztönzésére és a munkahelyteremtésre összpontosító politikai célokat tűzött a valutaalap elé.
  • Czomba: az idén is meghirdeti munkahelyteremtő pályázatát az NGM

    A korábbi évekhez hasonlóan az idén is meghirdeti a munkahelyteremtő beruházásokhoz kapcsolódó pályázatát a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amely azt várja, hogy a támogatásoknak köszönhetően 5200 új munkahely jön létre a mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknál - jelentette be Czomba Sándor, az NGM foglalkoztatáspolitikai államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
  • Czomba Sándor: munkahelyteremtéssel a régiók felzárkóztatásáért

    A leghátrányosabb helyzetű régiók felzárkóztatása elsősorban munkahelyteremtéssel valósítható meg, amelyet a kormány a jövőben is fontos feladatának tekint - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón csütörtökön, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban.

Hozzászólások

Hozzászóláshoz lépjen be felhasználói nevével és jelszavával, vagy regisztráljon!

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

A munkajog.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • szakképzés

    A kormány erősítette a szakképzéshez való hozzáférést és hatékony intézményeket hozott létre – mondta a területért felelős helyettes államtitkár.

  • Kúria_bíróság

    Idén is neves szakértőkkel és izgalmas témákkal várja a résztvevőket a Wolters Kluwer Visegrádon megrendezendő XIII. Magyar Munkajogi Konferenciája október 11–13. között. Számos, a mindennapi és a jogi közérdeklődést egyaránt átölelő téma megvitatására lesz lehetőség, kezdve például a rugalmasság és a munkavállalói jogállásvédelem új megközelítésétől a munkaügyi perek rendkívüli jogorvoslatain át a munkáltatói utasítás és annak korlátaiig bezárólag. Ebből az alkalomból interjúsorozatot indítunk, hogy néhány felkért előadó – saját szemszögéből – előzetesen is bepillantást adjon e témákba. Ezúttal dr. Tálné dr. Molnár Erikát, a Kúria Közigazgatási és Munkaügyi Kollégiumának vezető-helyettesét kértük bemutatkozásra.

  • orvos

    A szeptember 1-jétől érvényes alapbéremeléssel az egészségügyben dolgozók mozgóbérelemei, például az ügyeleti és a készenléti díj, a műszakpótlék is nőnek - mondta az egészségügyért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornának.

  • egyetem

    A Magyarországon államilag elismert felsőoktatási intézmények hallgatói a szakmai gyakorlatukat a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (továbbiakban: Nftv.) szerinti hallgatói munkaszerződés keretében végzik – a köznyelvben ezt nevezzük gyakornoki foglalkoztatásnak, melyre a tipikus munkaviszonytól eltérő szabályok és jogszabályok vonatkoznak.

  • beteg_kórház

    Mind a Magyar Államkincstár, mind az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) felkészült arra, hogy a több mint 97 ezer egészségügyi munkavállaló megkapja emelt összegű alapbérét - mondta az egészségügyért felelős államtitkár.